A halálbüntetés története

A könyv bár nem öleli fel a kivégzések teljes, egyetemes történetét, megkísérel bemutatni néhány, az idők során alkalmazott különösen kegyetlen módszert. A római korból származó alkotások és szemléletes leírások alapján hátborzongatóan pontos képet kaphatunk arról, hogy milyen sors várt a bűnözőkre nem kívánatos személyekre a birodalomban. De a kései középkor és a reneszánsz emberének fantáziája is szabadon szárnyalt, ha másokra kirótt borzalmakról volt szó. Különleges kínzásokat és halálnemeket találtak ki az elítéltek számára, hogy példát statuáljanak. A bűnösöket élve megfőzték, megkövezték, felakasztották, megcsonkították, felnégyelték, megfojtották, kitolták a szemüket, karóba húzták vagy lovakkal szaggatták szét. A hóhérpallos elsősorban a kontinentális Európában volt „népszerű”, míg a Brit-szigeteken inkább a bárdban bíztak. A könyv részletesen kitér ezekre a módozatokra is. (Figyelem csak erős gyomrú olvasóknak ajánlott!)
   Később változott a felfogás. A kivégzés leghatékonyabb módszerei, mint Nagy-Britanniában a „hosszúejtéses” akasztás, a guillotine Franciaországban és Németországban, amelyek a modern kor hajnalán születtek, már mind azt a célt szolgálták, hogy minél kevesebb szenvedést okozzanak az elítéltnek. Az USA-ban szintén erre törekedtek. Ezért vezették be a villamosszéket, a gázkamrát és a méreginjekciót. A mai napig vitatott, hogy ezek valóban elérték-e a céljukat, hiszen a történelem néhány leginkább félresikerült, rémálomba torkolló kivégzése pont ezek használatához kötődik.
   A halálbüntetést még mindig sok helyen alkalmazzák világszerte. 2014-ben megközelítőleg 2500 embert ítéltek halálra a világ 54 országában, ahol továbbra is él ez a büntetésforma; közülük 607 főn végre is hajtották az ítéletet. A valós adatok azonban jóval magasabbak ennél, hiszen számos országban bírósági eljárás nélkül, titokban hajtják végre az ítéleteket. Becslések szerint jelenleg is húszezer ember várja a halálos ítélet végrehajtását.